finom kis dolgok ezek

csak alázattal

azt mondta utólag, hogy "a témához illesztett illusztrációnak egy szerinte jó példát". "a kritika ilyen": (leköpök, rúgok?) "ehhez hozzá kell szokni". tiszta forrásból idéztem.

A "Nők évezrede" c. kiállításunk kommentje ez a cikk, 2009-02-25-én a Magyar Hírlapban.

Akkora terjedelemben, mint a Francia Intézet legújabb kiállításának beszámolója. A vélemény szabad (a cikk írója nem szaktekintély), de a tárgyi pontatlanságok a lap hitelét rontják. Az utóbbi félévben bármilyen médiumban találkozom olyan megnyilvánulással, aminek ismerem a valós hátterét, kivétel nélkül mindegyiknek minimum a harmada hazugság vagy legalábbis tárgyi tévedés.

Aki ismeri a Gregusst, tudhatja, hogy a cikk-írónak a velünk kapcsolatban eszébe 5lött "zöldhasúkészlettel befutó" kifejezés biztosan nem jellemző ránk :)

Nem mondta + neki senki, hogy miért jók a képek, beszélgetni próbáltunk, de hát elég nehéz, ha a látogató a cikkjébe illő sz*r kiállítást AKAR látni.

Valóban szabad kezet kap mindenki, ez miért negatívum? Nem az adófizetők pénzéből, hanem a saját fizetésünkből gazdálkodunk, fizetjük a bérleti díjat és a számlákat. Kinek vagy minek kéne megfelelnünk? A művészet mérhető, csak bizonyos szint fölött lehet vele megjelenni? A művészet nem inkább jog? Nem inkább ajándék? Öröm az alkotónak és annak aki annak tartja.

Nem mi vagyunk a művészetért, egy elvárásért. Ez nem kötelező feladat, ez örömforrás. Senkire sem kényszerítjük rá, s mégis, aki a honlapunkat megnézi, láthatja, sokan önszántukból elismerik: közös kiállítással, művészeti fesztiválokra meghívással, pályázati támogatásokkal és magánadományokkal. És főleg jelenléttel.

A Greguss nem a magasművészet fellegvára szeretne lenni, hanem aktív alkotóműhelyként és találkozóhelyként működik, ahol lehet kérdéseket föltenni, vagy megmutatkozni. Tagjaink között vannak művészdiplomások, rajztanárok, alkalmazott grafikusok, restaurátor, művészetterapeuta, akiket érdekes módon nem zavar, hogy olyanokkal alkotnak, jelennek meg közös logo alatt, akiknek semmilyen művész-pedigréje nincsen.

Alázat? mi a cikk írójának ez a szó? Hogy megalázhatjuk azt, aki szerinte nem alázkodik meg a hivatalos skatulyák valamelyike előtt? Ha az író szerint a művészet ösztönös, miért szabunk neki gátat? És ki? Nagy múzeumok gyűjteményei úgy jöttek létre, hogy egy gyűjtő az általa felvásárolt, neki tetsző képeket az intézménynek adta. Aki neki nem tetszett, az kimaradt. Aki olyannak tetszett, akinek nem volt pénze mecénáskodni, az is kimaradt. Tehát a mecénás véleménye az etalon?

Mi ettől akartunk függetlenedni és ragaszkodunk is hozzá. Akkor is, ha ez idegesít egyeseket.

Ha én megnézek egy kiállítást, "alapelvárásom" elsősorban magammal szemben van: az, hogy nyitott legyek.

Alakítsa ki mindenki a saját véleményét. Vagy a véleményalkotásnak is szabjunk gátat? www.gregussgaleria.hu